Új szabályok a MotoGP-ben

2004.02.23. 13:43

A FIM új szabályok életbe léptetését jelentette be a 2004-es MotoGP szezon közeledtével. A legérdekesebb ezek közül talán az új rajtrács szisztéma. Ugyanis a negyedik leggyorsabb pilóta ezek után már nem állhat oda az első rajtsorba, soronként három versenyző kerül csak a rajtrácsra. A motorok közti nagyobb hely viszont növeli a rajt utáni helyezkedés lehetőségét.

Az üzemanyagcsöveken - kivétel, ahol a tank fixen a vázra van csavarozva - egy önzáró szelepet kell elhelyezni, amely elzárja az üzemanyag útját, ha a tank leesik a motorról. A kétütemű 500-as motorokra 32, a négyütemű 990-esekre 24 literes tank szerelhető. 2005-től a négyütemű gépeknél 22 literesre csökken a tank engedélyezett kapacitása. December 15. és január 15. közötti holtszezonban tilos lesz a tesztelés. Ez minden csapatra és minden kategóriára vonatkozik, aki az adott évben részt vett a világbajnokságon, vagy elfogadott szerződése, illetve részvételi szándéknyilatkozata van a következő versenyidényre.

A MotoGP-ben a rajtrács 3-3-3-3 felállásban működik 2004-től, míg a 125 és 250 kategóriákban marad a hagyományos 4-4-4-4 összeállítás. Minden sorban eltolással állnak fel a pilóták, és a sorok közt 9 méter távolságnak kell lennie. Bármely személy, aki miatt a start procedúra késedelmet szenved pénzbírsággal, box utcai áthajtással, kizárással vagy bajnoki pontlevonással büntethető.

A futam alatt a pilóták a box utcán való áthajtásra kötelezhetők. Az áthajtás során a 85 km/h sebesség korlátot köteles betartani a pilóta, +/- 10 km/h tartományban. Ha megszegi a sebességkorlátozást, ismételt box utcai áthajtásra kötelezhető. Második hasonló szabályszegés után fekete zászlóval a versenyből kizárható. Az áthajtásra kötelezett versenyzőnek háromszor mutatják be a büntetést, ha nem hajtja végre, akkor fekete zászlóval kizárják a versenyből. Ha az áthajtás már nem kivitelezhető a futam végéig, akkor az elkövető 20 másodperces időbüntetést kap.

A pilótának minden zászló és fény jelzést, valamint a táblára kiírt utasításokat követnie kell, ellenkező esetben büntetésben részesül. A pilótáknak verseny közben felelős magatartást kell tanúsítaniuk, amellyel nem veszélyeztetik a többi résztvevő épségét. A versenyzők a pályát és a box utcát használhatják csak, ha véletlenül elhagynák a pályát, a pályabírók engedélyével visszaállhatnak a versenybe azon a helyen, ahol ez nem biztosít előnyt a számukra. Ha mindezt figyelmen kívül hagyja a pilóta az edzések vagy a bemelegítő edzés alatt, akkor az adott körideje megsemmisítésre kerül, verseny esetén box áthajtással büntetendő.

A verseny megszakítása esetén, ha a versenytáv kétharmada, lefelé kerekítve a körök számára már teljesítésre került a versenyt vezető pilóta által és az összes többi versenyző az élen állóval egy körben van, akkor a 125-ös és 250-es kategóriákban a teljes bajnoki pontok kiosztásra kerülnek. MotoGP esetében, ha a hátralevő körök száma legalább 5, akkor a futamot újraindítják. Ha nem lehetséges a futam újraindítása, akkor az addig elért eredmény számít és teljes bajnoki pontokat kapnak a pilóták.