Dovizioso volt a legokosabb

2004.05.18. 13:08

A 125-ös GP kategória a harmadik fordulójához érkezett az elmúlt hétvégén a franciaországi Le Mans-ban. A bajnoki tabellát két futam után Andrea Dovizioso, a Honda olasz versenyzője vezette a német Steve Jenknerrel a nyomában. Sajnos a magyar pilóták, Talmácsi Gábor és Tóth Imi nem remekeltek az első két futamon olyan mértékben, ahogy ezt az év eleji teljesítményük és nyilatkozataik után remélhettük.

Az edzések
A pénteki időmérő edzésen Dovizioso volt a leggyorsabb, mögötte kisebb meglepetésre a fiatal Jorge Lorenzo állt a Derbivel, utánuk Ui és Barbera következett Apriliával. Tóth Imi a 20., Talmácsi a 22. helyen állt az első napon. A szombati időmérő után nem változott az első kettő sorrendje, bár Lorenzo nem tudott időeredményén javítani. Barbera feljött a 3. helyre, míg az egyik nagy esélyes Locatelli a negyedik helyre hozta fel Apriliáját. Talma javított ugyan, de maradt a 22. helyen, Tóth Imi szintén jobbat ment, de visszacsúszott a 25. starthelyre.

A verseny
A rajttól Barbera, Dovizioso, Lorenzo, Locatelli sorrendben jöttek el a pilóták. Talma 20., Tóth Imi 31-nek rajtolt. A 4. körre Talma már feljött a 18. helyre, Tóth Imi pedig a 29-re. Dovizioso az 5. körben állt az élre, csak Locatelli, Lorenzo, Barbera és Giansanti tudta követni. A verseny felére Talma a 16. helyre jött már fel, és Mike Di Meglio a helyiek nagy reménységének hatalmas bukása után már a 15. pontszerző helyen állt a Malagutival. Azonban sajnos 1 körrel később ketten is visszaelőzték, így visszaesett a 17. helyre. Locatelli érte utol a meglógó Doviziosot és a 11. körben átvette a vezetést. Talma a két gyári hondás pilótával, Corsival és a cseh Pesekkel harcolt a pontszerző helyért, és Ui kiesésével már a 16. helyen állt. Tóth Imi magányosan körözött ekkor a 22. helyen.

Az élen Locatelli és Dovizioso harcoltak a győzelemért, a harmadik helyért Lorenzo, Barbera és Giansanti küzdött egymással. Pesek elment Talmáék elől, és Talmának az olasz Corsival kellett megküzdenie az 1 pontért. Az utolsó körre még Talma volt a 15. helyen, azonban mint ahogy egész hétvégén mindenki, a kigyorsításoknál elment tőle ellenfele és 65ezred másodperccel megverte a végén. Talma a futam után az első gumi csúszkálására is panaszkodott, valamint elmondta, hogy az új főtengely végigbírta a versenyt, ami azt mutatja, hogy megbízható, de szerinte gyengébb vele a motor, mint elődjével. Az utolsó körre Locatelli fordult az élen, és bár integetett Doviziosonak, hogy miért nem megy már ő is egy kicsit az élen, az nem zavartatta magát. A Honda pilótája a hátsó célegyenesben faképnél hagyta az addig vezető honfitársát, és bár hibázott egy kanyarban, kőkeményen védte meg helyét a támadó Locatellivel szemben, így megnyerte a Francia Nagydíjat.

125 köbcentis futam végeredménye:
1. Andrea Dovizioso Honda
2. Roberto Locatelli Aprilia
3. Jorge Lorenzo Derbi
4. Mirko Giansanti Aprilia
5. Hector Barbera Aprilia
6. Mika Kallio KTM
7. Pablo Nieto Aprilia
8. Casey Stoner KTM
9. Alvaro Bautista Aprilia
10. Steve Jenkner Aprilia
..
16. Talmácsi Gábor Malaguti
.. 21. Tóth Imre Aprilia

Gyorsasági Motoros VB 125 köbcentis kategória pontversenyének állása 3 futam után:
1. Andrea Dovizioso ITA 63 pont
2. Roberto Locatelli ITA 48 pont
3. Casey Stoner AUS 35 pont
4. Steve Jenkner GER 34 pont
5. Hector Barbera SPA 33 pont
6. Pablo Nieto SPA 29 pont
7. Mirko Giansanti ITA 28 pont
8. Marco Simoncelli ITA 25 pont.
9. Jorge Lorenzo SPA 16 pont
10. Gino Borsoi ITA 15 pont