Gibernau egyre jobb

2004.05.24. 11:29

Egy Rossinak, egy Gibernaunak. Ennyi röviden az idei MotoGP szezon összefoglalója. Azonban a kulisszák mögött ennél izgalmasabban zajlottak az események. Rossi immáron történelmi győzelme és remek csatája Biaggival Dél-Afrikában egy minden eddiginél jobb szezont ígért a nézőknek. A vizes jerezi versenyen Gibernau visszavágott a Yamahásoknak és élre állt a bajnoki pontversenyben. A harmadik futamon az volt a kérdés, vajon a Yamaha és a Honda, valamint pilótáinak párharcában merre billen a mérleg nyelve.

Az edzések
Az első edzésen Colin Edwards egy körrekorddal vitte el az első pozíciót Hondáján, mögötte márkatársa Nicky Hayden végzett. Újabb meglepetésként szolgált Carlos Checa és Marco Melandri 3-4. helye a Yamahával. Gibernau (5), Rossi(7) és Biaggi csak hátrébb tudtak helyet szerezni az első napon. Aztán a második napon Edwards és Hayden nem tudtak javítani köridőiken, így Gibernau, Edwards csapattársa szerezte meg véglegesen az első rajtkockát. Checa és Biaggi állhatott még rajta kívül az első rajtsorba, a másodikat Rossi, Edwards és Melandri töltötte ki.

A verseny
Rossinak nem kezdődött jó előjellel a verseny. Már a felvezető kör előtt megállt gépe, de szerencsére a szerelők be tudták indítani és a többiek is megvárták a startnál. A rajtot Checa kapta el a legjobban, utána Gibernau, Biaggi és Rossi következtek. Rossi már az első kör végén beszúrt ugyan Biagginak. Checa hibátlanul motorozva elhúzott a mezőnytől a verseny elején és egyedül csak Gibernau eredt a nyomába. Ők ketten mindenkit leszakítottak, a harmadik helyért Rossi és Biaggi vívtak párharcot. A 12. körben robbantott Gibernau és bebújt az egyik kanyar féktávján hibázó Checának. Egy körrel később Biaggi gyorsulta le Hondáján Rossi Yamaháját a célegyenesben.

A 2-3mp-es hátrányukból Biaggi és Rossi a 20. körre érték utol Checáékat. Azonban Gibernau ezalatt sikeresen leszakította üldözőit és már senki sem tudta megállítani újabb idei Nagydíj győzelme előtt. Az őt követő hármas nagy csatát vívott a dobogó maradék két fokáért. Checa nagyszerűen tartotta 2. helyét, Rossi viszont keményen támadta Biaggit, és meg is előzte az utolsó előtti körben. Biaggi azonban szinte azonnal visszavette a 3. helyét és ijedtében ment egy körrekordot, leszakítva ezzel Rossit. Az utolsó körben az első négy belekeveredett a lekörözettek hadába, így Biaggi hiába érte ismét utol Checát, mér nem volt lehetősége megelőzni a spanyol Yamahást.

MotoGP futam végeredménye:
1. Sete Gibernau Honda
2. Carlos Checa Yamaha
3. Max Biaggi Honda
4. Valentino Rossi Yamaha
5. Colin Edwards Honda
6. Marco Melandri Yamaha
7. Alex Barros Honda
8. Troy Bayliss Ducati
9. Makoto Tamada Honda
10. Loris Capirossi Ducati

Gyorsasági Motoros VB MotoGP kategória pontversenyének állása 3 futam után:
1. Sete Gibernau SPA 66 pont
2. Max Biaggi ITA 56 pont
3. Valentino Rossi ITA 51 pont
4. Alex Barros BRA 38 pont
5. Carlos Checa SPA 36 pont
6. Colin Edwards USA 29 pont
7. Nicky Hayden USA 27 pont
8. Loris Capirossi ITA 20 pont
9. Marco Melandri ITA 15 pont
10. Makoto Tamada JPN 15 pont