Szenzációs magyar csúcs Kunmadarason

2004.06.08. 16:59

A Dragbike OB eddigi versenyein Bendt Dietrich verhetetlen volt. Mivel a német versenyzőnek van MAMS licence, az általa felállított 8,05 másodperces idő volt eddig a magyar drag csúcs is, amit május 1-én Kunmadarason teljesített.

Dietrich motorjának csak egy ellenfele van Magyarországon. Papp László eddig különféle utcai Kawasakikkal versenyzett, de idén a Competition kategóriában indul egy Muzzy Kawasaki funbike-kal. A motor körülbelül 500 lóerős, a legnagyobb probléma először a drag beállítása volt, majd ennek végeztével Pappnak össze kellett szokni a neki még igen szokatlan Muzzy Kawával.

A június 5-i versenyre minden körülmény adott volt a sikerhez. Ráadásul Dietrich Suzuki dragja nem készült el, így Papp László esélyei a győzelemre jelentősen nőttek. A később történtek ismeretében meg merjük kockáztatni azt a kijelentést, hogy Papp első helyezését még Dietrich jelenléte sem kockáztatta volna.

A középdöntő futamában Papp László a pro stock Suzukival induló Varga Zoltán ellen futott. A szokásos indítási és beállítási procedúrát követően magára hagyták a segítők, majd a startlámpa zöld fényére egy tökéletes rajtot hajtott végre. Bár Varga indulása is jó volt, már az első ötven méteren látszott Papp László győzelme. Egyenletes gyorsulással, tökéletes váltásokkal 7,564 másodperc alatt ért be a célba a Muzzy Kawasaki. Fél másodperccel jobb idő alatt, mint az eddig érvényes magyar csúcs! A célban a végsebesség 293,99 km/h volt.

Papp László eredménye nem csak a véletlennek köszönhető. A döntőben valamivel gyengébb rajtot követően 8,05 másodperc alatt ment végig a negyed mérföldön. Vele érkezett a magyar dragsport abba a szakaszába, amikor a hazai versenyzők nem csupán mellékszereplői lesznek a Competition kategóriának, hanem keményen megdolgoztatják, esetleg le is győzik a külföldi nagymenőket.