A világbajnok régi formájában

2004.07.08. 10:26

Daniel Pedrosa, a fiatal spanyol idén ugyan két futamot megnyert már a 250 köbcentis kategóriában, azonban a bajnoki tabellát egyetlen egy ponttal mégiscsak a francia Randy de Puniet vezette a holland nagydíj után is. Pedrosa annak köszönhette ezt, hogy remek formája ellenére a hazai spanyol futamon nem szerzett pontot. A brazil futamra nagy számú argentin szurkoló szokott kilátogatni, az egyetlen vb menőjük, Sebastian Porto megtekintésére. Így a földrészileg helyinek számító Porto szintén az egyik esélyesnek számított, de a versenyek szelleme kicsit megkeverte a kártyákat.

Az edzések
Az első időmérőn a Puniet-Poggiali-Porto Aprilia trió uralta a tabellát. Pedrosa a Hondájával még oda tudott férni az első sor végére. A második időmérőn aztán kicsit összekeveredtek az addig élen állók. A földrész azonos Porto mente a leggyorsabb köridőt ezzel egyben megszerezte az első rajtkockát. Mögé a Hondás Toni Elias jött fel, még a körideiken javítani nem képes Puniet és Poggiali visszaesett a 3-4. helyre. Pedrosának csak a 6. pozíció jutott.

A verseny
Pedrosa, Poggiali, Elias és Puniet volt a rajtsorrend. Az edzés első Porto kicsit beragadt a startnál, de hamar feljött az 5. helyre. Poggiali az első alkalommal a negyedik kör közben állt a mezőny élére. Ez az 5 pilóta, plusz a felzárkózó De Angelis elszakadt az üldözőktől és egyre jobban meglógtak a mezőny többi részétől. A verseny felétől aztán Poggiali és Pedrosa magasabb sebességi fokozatba kacsoltak és mindenki mást leráztak magukról. Ugyanekkor Puniet motorja lelassult műszaki problémák miatt és a futam végére a 8. helyig esett vissza. A harmadik helyért Porto, Elias és De Angelis harcoltak. Pedrosa mindent megpróbált, de Poggiali magabiztosan tartotta előnyét az utolsó körig, amikor ugyan a spanyol utolérte, de Poggiali tavalyi világbajnoki formáját idézve védte ki vetélytársa minden egyes támadását és megnyerte első nagydíját az idei szezonban. Pedrosa második helyével viszont a vb pontversenyében vette át a vezetést. A harmadik helyért folyó küzdelemben a majdnem helyi Porto motorja 2 körrel a vége megadta magát, így a dobogó maradék fokára Elias álhatott fel.

250 köbcentis futam végeredménye:
1. Manuel Poggiali Aprilia
2. Daniel Pedrosa Honda
3. Toni Elías Honda
4. Alex de Angelis Aprilia
5. Fonsi Nieto Aprilia
6. Hiroshi Aoyama Honda
7. Roberto Rolfo Honda
8. Randy de Puniet Aprilia
9. Alex Debon Honda
10. Franco Battaini Aprilia

Gyorsasági Motoros VB 250 köbcentis kategória pontversenyének állása 7 futam után:
1. Daniel Pedrosa SPA 130 pont
2. Randy de Puniet FRA 119 pont
3. Sebastian Porto ARG 88 pont
4. Toni Elias SPA 86 pont
5. Fonsi Nieto SPA 75 pont
6. Alex de Angelis ITA 64 pont
7. Manuel Poggiali ITA 63 pont
8. Roberto Rolfo ITA 57 pont
9. Hiroshi Aoyama JPN 51 pont
10. Alex Debon SPA 48 pont