Aprilia Sportcity: újabb információk

2004.07.14. 10:17

Az Aprilia olaszországi sajtóbemutatón rántotta le a leplet vadonatúj robogó újdonságáról, a Sportcity 125 és 200-as változatairól. Az olasz gyártó a Leonardo és a Scarabeo közé sorolja be új modelljét, azonban láthatóan mindkettőnél jóval sportosabb, nagykerekű robogóról van szó. Mivel a cég igen nagy súlyt fektetett a kedvező árra, már most meg kell említeni a 2790 Eurós árat a 125-ös, és 2990 Eurós árat a 200 köbcentis változatnál, amely ha a magyar forgalmazó tartani tudja árpolitikáját, bizony igen kedvezően alakulhatnak nálunk is.

A Sportcity legfontosabb jellemzői a gyár szerint a megbízhatóság és praktikusság. Mindehhez párosul a sportos kinézet, valamint a könnyed kezelhetőség. Az akár két személynek is elegendő helyet biztosító ülés mögé még egy kis csomagtartó is került szériában, amelyre hátsó dobozt szerelhetünk. A szép hatküllős kerekek mérete 15 colos, amely jóval nagyobb az robogóknál megszokott 12-13 colos méretnél, viszont kisebb a nagykerekű robogóknál preferált 16 colosnál, lehet ez lesz az arany középút. 120/70-es abroncs került előre, 130/80-as hátra.

A műszerfalon analóg óra mutatja a pillanatnyi sebesség értékeket. Minden másra - napi és összkilométer, üzemanyagszint, vízhőfok, pontos idő - ott a nagyméretű LCD kijelzős egység. Ezenfelül az irányjelzők és fényszóró kapott külön visszajelző lámpát. A négyszelepes, négyütemű, egyhengeres, vízhűtéses blokkok a Piaggio erőforrás gyártó divíziójának termékei. A kisebbik blokk 15, a nagyobbik 21 lóerőt teljesít. A 9 literes üzemanyagtankkal várhatóan jóval 200 km felett lesz a gépek hatótávolsága.

A felfüggesztés sem egyszerű. Előre hidraulikus csillapítású, 35 mm belsőcső átmérőjű teleszkópvillák kerültek, hátul pedig dupla rugóstag dolgozik. A géphez méretezték a fékrendszert is. Az első 260 mm átmérőjű tárcsa kétdugattyús féknyerget kapott, a 220 mm-es hátsó tárcsa simán képes blokkolni a hátsó kereket. A fékek mérete nem véletlen, a kisebbik típus 110, a nagyobbik 125 km/h végsebességre képes és feltankolt tömegük 140 kg.

A hajtás természetesen a robogóknál jól bevált automata szíjhajtás röpsúlyos kuplunggal kombinálva. A nyereg alatt egy sisaknak van elegendő hely, a kormány alatti pajzsban kisebb tárgyak számára találunk egy másik rekeszt. Az ülésmagasság a mindenki számára optimális 780 mm. A várhatóan nagyon jó kanyarodási tulajdonságokkal megáldott Sportcity ezüst, titánszürke és fekete színekben lesz kapható és remélhetőleg ősszel már a magyar piacon is.