Bayliss távozik a Ducatitól

2004.10.18. 11:06

Troy Bayliss saját maga jelentette be hazája nagydíján, hogy nem versenyez jövőre a Ducatinál, miután az olasz gyár úgy döntött, nem hosszabbítja meg szerződését a következő szezonra. Bayliss kifejezte azonban szándékát, miszerint szívesen maradna a MotoGP-ben továbbra is. Elmondta, hogy nehéz volt a Ducati számára az idei év, hiszen mindenki sokkal többet várt a tavalyi nagyszerű kezdet után.

Bayliss állítása szerint mindent megtett, amit csak tudott, és mivel hosszú évek óta a Ducatinál versenyez, más lett volna a helyzet a szerződés hosszabbítása körül, ha egy nyertes motoron ül, de nem így történt. Bayliss kicsit el volt kenődve, hogy eddig ennyi munkát fektetett a motor fejlesztésébe, de a munka gyümölcsének learatásakor már nem lehet ott. Jelenleg még nem tudja, mit hoz a jövő, de szeretne a MotoGP-ben tovább versenyezni.