Új pálya Pesttől egy köpésnyire

2008.11.28. 20:51

A szlovákiai Dunaszerdahelytől néhány kilométernyire, Dióspatony (Orechová Potôň) és Patonyrétek (Potônske Lúky) között megkezdődött egy új versenypálya építése. A projekt előkészítésén már két éve dolgoznak, de az első látható munkákkal csak most szembesülhetnek a kíváncsiskodók.

Hivatalos nevén Výcvikové zariadenie pre vodičov Orechová Potôň lesz az aszfaltgyűrű neve, ez magyarul tanpályát jelent. Sokkal valószínűbb, hogy a versenynaptárakba Slovakiaring néven kerül majd be a 6100 méteres, leginkább motorokra szabott létesítmény.

A csallóközi célegyenes 810 méter hosszú, de a második leghosszabb kanyarmentes sáv is fél kilométer feletti. Az alaprajz leginkább egy háromszögre hasonlít, ennek szárai mellett és belsejében tekereg majd aszfalt. A tervrajzok alapján kifejezetten technikás lesz a Slovakiaring: hat jobbos, öt balos és egy sikán alkotja a pályát, ezeket hét hosszabb-rövidebb egyenes köti majd össze. Az aszfaltgyűrű mindkét irányban versenyezhető lesz.

Autósoknak locsolható, csúszófelülettel kombinált tanpálya, endurósoknak dirt és off-road szakasz, gokartosoknak és supermotósoknak szintén saját játszótér készül - az építés alatt álló pálya elsősorban a gyorsasági motorosokra, de nem kizárólag rájuk koncentrál.

Lesz szálloda, egészségügyi épület, központi irányítótorony és számos olyan apró létesítmény, ami egy európai színvonalú pályához kell. Húsz kilométeres körben szálláslehetőség, wellness és termálfürdő is található. A Slovakiaring Budapesttől mindössze 167 km-re, Győrtől csak 63 km-re található. Könnyen megközelíthető a vámosszabadi vagy a komáromi határátkelőt választva – az átkelés után 40-60 percnyire ott várja a magyarokat is a pályabejárat.

Az elkészülés egy időre tehető majd a Balatonringgel, nyár elején már szeretnék megnyitni a létesítményt, és talán kora őszre várhatjuk az első nemzetközi versenyt is.