Talmának csak egy motor jutott

2009.03.19. 17:38

Szomorú hírekről számolt be Talmácsiék sajtóközleménye: idén csak egy motor jut a magyar versenyzőnek. Annak ellenére, hogy Jorge Martinez mindent megtett, saját zsebből finanszírozta a teszteket és segítette Gábort, elért anyagi lehetőségei határára. A 2009-es világbajnokság idejére önerőből nincs lehetősége két gépet biztosítani korábbi világbajnokunknak.

Annak ellenére, hogy az estorili teszteken kiválóan szerepelt, az idei szezon versenyei veszélybe kerülhetnek: tartalék motor nélkül nagy rizikó rajthoz állni. Ha edzésidőben megsérül a motor, könnyen lehet, hogy Talma csak a boxból nézelődhet. Annak ellenére, hogy óvatos és érett versenyző, baj vele is történhet – ha nincs mivel pótolni az első számú gépet, akkor a világbajnoki pontoknak lőttek.

A válság teszi tönkre legsikeresebb magyar versenyzőnket? A közlemény patthelyzetet emleget, kevés a csapat mögött álló szponzorok ereje. Csodát remélhetnek, de komolyan számítani nem lehet rá. Az idei év nem tűnik szerencsésnek a 28-as rajtszámmal induló Talmának: a ruháján és a motorján reklámozott Balatonring csúszik, a pótmotor pedig marad egy távoli raktárban - imádkozzon érte, aki hívő, támogassa őt aki gazdag.

Kedves olvasóink, milyen évadot jósolnak korábbi világbajnokunknak?