Rosszakarók a Team Toth körül

2009.06.19. 11:45

Olasz sajtóforrások szerint a Team Toth komoly gondokkal küzd: a hírek arról szólnak, hogy az Aprilia immár a második fizetési felszólítást küldte a csapatnak. Tóth Imi és Mattia Pasini gépe a pletykák szerint veszélyben van – akár el is kobozhatja a noalei gyár.

Az igazságról id. Tóth Imrét, a csapat tulajdonosát kérdeztük, ő cáfolta az olasz információkat: „Már mi is olvastuk, és higgye el meglepődtünk, hisz nem érezzük ezeket az állítólagos problémákat. Úgy látszik, rosszakaróink vannak, hogy ilyen híreket tálalnak a sajtónak.

Folyamatos kapcsolatban vagyunk az Apriliával, sőt nekünk van követelésünk velük szemben – Imi motorja korántsem úgy viselkedik, mint Mattiáé, ezért Assenben kiszereljük és a gyár ottani szakemberei átnézik, hogy mi lehet a gond. Szeretnénk, ha mindkét fiú egyformán jó minőségű és teljesítményű motoron versenyezne.”

Kérdésünkre, hogy merre vezet a Team Toth és a Balatonring Team együttműködése, elmondta: „Folynak a tárgyalások, az biztos, hogy a jövőben szeretnénk együtt dolgozni – a konkrétumokról nem nyilatkoznék egyelőre, de annyit elárulhatok, hogy nem fúzióról van szó.”