Indul a 2005-ös Jégmotor versenysorozat

2004.11.11. 12:21

A jégszántás már hagyományokkal rendelkező versenyszám Magyarországon is. A globális felmelegedés természetes jégpályákra gyakorolt kínos hatását a rendezők ügyes huszárvágással cselezték ki: a fordulókat nagyrészt műjégpályákon rendezik meg. Kivételt képez ez alól a nyíregyházi verseny, hiszen szinte 100%, hogy a Bújtosi tó felülete december közepére rendesen befagy.

A Magyar Jégmotor Bajnokságot idén ötödik alkalommal szervezi meg a négyszeres magyar bajnok gyorsasági motorversenyző, Dudás Attila és lelkes csapata. Az első fordulóra november 27-én, délután 13 órakor a kazincbarcikai műjégpályán kerül sor.

Az idei bajnokság nagy újdonsága, hogy az eddig megszokott robogó és salakmotoros csatározások mellett idén - Magyarországon először - a quadok is megmutatják, mit tudnak a jégen. A verseny színvonalát olyan neves salakmotoros versenyzők emelik, mint Stefani Attila vagy Magosi Norbert, és még sorolhatnánk. A jeges délutánt Kazincbarcika élsportolói teszik még színesebbé, akik utcai cipőben vállalkoznak egy focimeccsre a jégen. A napot parádés tűzijáték zárja.

A versenysorozat további futamai:

2004. december 18. - Nyíregyháza, Bújtosi tó
2005. jan. 12. Miskolc, műjégpálya
2005. febr. 12. Debrecen, műjégpálya
2005. febr. 27. városligeti műjégpálya, Budapest