Kispadra került Németh Balázs

2010.01.07. 20:18

A Balatonring Team sajtóközleménye szerint a 2010-es versenyévad a felkészülés időszaka lesz a csapat életében. Magyarra fordítva: a szezon nagy részében nélkülöznünk kell a tavaly leszerződtetett Németh Balázst.

Bejelentették, hogy Jorge Martinez Aspar a Balatonring Team csapatszponzoraival együttesen hozta meg ezt a döntést annak érdekében, hogy 2011-ben, elsősorban a Moto 2-es géposztályban már jelenetős eredményeket érjenek el. A csapat mondhatni tetszhalott annak ellenére, hogy a kommüniké szerint továbbra is jelen van a MotoGP világában az Aspar Teamen belül.

Idén Németh Balázs szabadkártyával indulhat majd a Moto2-es géposztály három-négy világbajnoki futamán, többek között a Balatonringen, a Magyar Nagydíjon. A tavaly tizenegy pontot gyűjtött versenyzőnk ígéretet kapott, hogy az év során részt vehet a teszteléseken és alkalma lesz megfelelő körülmények között edzeni az új motorral is. A döntés értelmében ugyanezt a lehetőséget kapja a Tóth Team versenyzője, ifj. Tóth Imre is.