Dakar: Kínáé a jövő

2010.01.17. 15:00

2005 és 2007 után ismét sikerült neki. Cyril Despres harmadszor is megnyerte a Dakart – az andorrai versenyző ismét egy KTM 690 Rally nyergében győzedelmeskedett. A célba érés után elmondta, hogy minden győzelem gyönyörű, de ő ezt érzi a legszebbnek: „Nyerni akartam, és ez erősebb volt, mint a vesztéstől való félelem. Ez egy kemény Dakar volt, félelmetesen szép verseny.”

A második helyezett szintén KTM-es lett annak ellenére, hogy a 690-es versenymotorokat az új és hirtelen hozott szabályok miatt le kellett fojtani. A tizedszer rajthoz álló norvég Pal Ullevalseternek ez nem okozott gondot: „Másodikként végezni nagy öröm, nem vártam magamtól ennyire jó szereplést. Huszonöt éve edzek, a munkám most ért be. Talán nem én vagyok a leggyorsabb pilóta, de a tapasztalat és a szerencse is mellettem volt. A motor sem romlott el, én sem estem el.”

A bronzérmet a részben hazai pályán versenyző Lopez Contardo szerezte meg – ő 450 köbcentis Aprilián motorozott. Az idei verseny távja kilencezer kilométer volt, helyszíne pedig a dél-amerikai Chile és Argentína.

Sokaknak meglepő, de a kínaiak már a Dakaron is ott vannak: az ismeretlen Su Wenmin hetvenötödik lett. Motorja sem világmárka: Jinchenggel állt rajthoz. Ismerve a taktikájukat és az igyekezetet, biztos, hogy jövőre többen lesznek és még jobban szerepelnek majd.

1. 002 DESPRES (FRA), KTM

2. 004 ULLEVALSETER (NOR), KTM

3. 009 LOPEZ CONTARDO (CHL) , APRILIA

4. 005 RODRIGUES (PRT), YAMAHA

5. 012 FRETIGNE (FRA), YAMAHA

6. 014 DUCLOS (FRA), KTM

7. 024 STREET (USA), KTM

8. 011 PRZYGONSKI (POL), KTM

9. 016 PAIN (FRA), YAMAHA

10. 034 PEDRERO GARCIA (ESP), KTM

...

75 151 SU (CHN) JINCHENG 97:17:03