Még mélyebb a gödör: veszteséges a Harley

2010.01.26. 07:13

Tizenhat év óta először kellett negyedéves veszteséget elkönyvelnie a Harley-Davidsonnak, mert a válság és a hagyományos vevőknek számító baby-boom generáció öregedése miatt megcsappant a kereslet motorkerékpárjaik iránt.

 

A veszteség 218 millió dollárt, részvényenként 94 centet tett ki a negyedik negyedévben, míg egy évvel korábban még 77 millió, részvényenként 34 cent volt a társaság nyeresége. A bevétel 40 százalékkal, 764 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 1,28 milliárdról.

   

Tavaly 4,29 milliárd dollár volt a bevétel, huszonhárom százalékkal kevesebb a tavalyelőtti 5,58 milliárdnál. Adózás utáni profitjuk 70 millió dollár lett, nyolcvankilenc százalékkal kevesebb a 2008. évi 684 milliónál. A részvényarányos nyereség 2,69 dollárról 30 centre esett.

 

Tavaly 223023 Harley-Davidsont értékesítettek. Huszonhét százalékkal csökkent az eladás, de az idén további öt-tíz százalékos visszaesésre számítanak. A válság előtti csúcsévben, 2006-ban negyven százalékkal több, 349196 milwaukee-i V2-est adtak el világszerte.

   

A társaság nyereségét megnyirbálták az átszervezés költségei is, tavaly több gyárat bezártak, dolgozókat küldtek el. Mint arról korábban beszámoltunk, bezárták a Buellt és terveik szerint eladnák az MV Agusta és a Cagiva márkákat.

Az átalakítások és a tervezett fejlesztések többek között azt a célt szolgálják, hogy a Harley-kat vonzóvá tegyék a fiatalabb generáció számára is, ugyanakkor az idősebb, nehezen mozgó vásárlóknak könnyebben kezelhető, három kerekű modelleket fejlesztenek ki.