Kéztörés harmincnál

2010.02.15. 17:10

Akár a fél szezonja is rámehet Jorge Lorenzónak a motokrosszozás közben elszenvedett sérülésére: egy kifejezetten lassú, harminccal teljesíthető kanyarban csúszott el. Mivel erős fájdalmakra panaszkodott, a barcelonai kórházba szállították.

A röntgen alapján jobb kézfejének első kézközépcsontja törött el, a törvégek elmozdultak. Titánlemez beültetésével rekonstruálták az anatómiai viszonyokat, azonban orvosa, Augusto J. Casanovas szerint sérülése minimum négy, de inkább hat hét rekreációt igényel – a két hét múlva tartandó sepangi tesztet biztosan ki kell hagynia.

Gondoljunk Dani Pedrosára: a tavalyi tesztidőszak egy részén hasonló sérülés miatt nem tudott részt venni. Nyilatkozatai szerint utólag már egyértelmű, a gyengébb eredményeit a kevesebb kilométer és a csuklófájdalom okozta. Jorge is nehéz helyzetbe került – pont akkor, amikor Rossi is erősen fúrja őt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.