BMW: visszahívják a négyhengerest

2010.05.19. 11:42

A BMW ismét bajba került: a bajor autó- és motorkerékpárgyár kedden közölte, hogy világszerte 122 ezer motorkerékpárt hívnak vissza a fékkel kapcsolatos hibák miatt. A müncheni székhelyű cég szóvivője elmondta, hogy szivárgást észleltek a K 1200 GT fékrendszerében, ezért minden eladott példányt átvizsgálnak, és szükség szerint kijavítanak.

A visszahívott modelleket 2006. augusztusa és 2009. májusa között gyártották; ezek egy részét már ellenőrizték. A BMW szerint a gondot az első fékeknél tapasztalható szivárgás okozza, amit a rezgés vált ki. A közleményében kiemelték, hogy egyetlen balesetről sincs tudomásuk, ami kapcsolatba hozható a hibával.

A gond kísértetiesen emlékeztet az R1200RT tavalyi visszahívására. Akkor is a fellépő rezgések miatti szivárgás fenyegetett, ami a tárcsára kerülve életveszélyes lehet. Csökkenhetett a fékerő is, amely hirtelen megállásnál kritikus helyzetet okozhat. A közelmúltban az 1300GT-t és az 1300S-t is érintett egy visszahívási kampány: lerakódások képződhettek a fojtószelepházban.

Magyarországon 330 motort érint az akció, ezeken díjmentesen elvégzik a fékcső cseréjét egy megerősített, kapcsolódási pontjain plusz burokkal ellátott darabra.