2010.05.27. 11:17

Idén is lesz 24 óra motorozás Szlovénián és Ausztrián keresztül: 2010. július 17-18-án ismét Bike Maraton!

2005 óta rendezik meg a Bike Maraton néven futó 24 órás tájékozódási motorversenyt, melyen háromfős csapatok indulhatnak bármilyen közúti forgalomban használható, motorizált kétkerekűvel.

A verseny idén Zalaegerszegről rajtol, és hét szakaszból áll majd. Az út teljes hossza közel 1000 kilométer, a versenyzők átmennek Szlovénián és Ausztrián, majd végül visszaérkeznek Magyarországra; a cél Bükön lesz. A szakaszok között rövidebb pihenők várnak a motorosokra, a verseny felénél még egy kis alvás is belefér, ennek ellenére nem könnyű teljesíteni a távot, hiszen a nagy pihenő is csupán két óráig tart.

A versenyre már lehet jelentkezni, időben vannak: majd csak összejön valahogy az a három ember.