Szaltó a májrepedés után

2010.05.31. 09:23

A tizenhét éves Jackson Strong új világrekordot állított fel. A többi motoros akrobatával szemben nem a már unalmas hátraszaltóval próbálkozott, hanem a sokkal nehezebb előre fordulással. Mutatványát hatezer ember nézte – a sikeres landolást hatalmas ováció kísérte.

Szinte rossz nézni, mintha a fizikával ellenkezne a mozdulatsor. „Már nagyon régen gyakorolom a trükköt, négy baleseten is túl vagyok.” – mondta Strong a 26 méteres ugrás után. „Az első balesetemnél megrepedt a májam és belső vérzésem is volt. Nem adtam fel, a hét napos intenzív osztály után igyekeztem mihamarabb felépülni és folytatni a munkát.”

Az ausztrál fiatalembert most meghívták a legkeményebb versenynek számító amerikai X-gamesre. Nyilatkozatában elmondta, hogy szívesen megy, de örömmel is tér majd vissza szülővárosába, Lockhartba, ahol később is szeretne élni. „Ha abbahagyom a motorozást átveszem apám farmját – ez az, amire vágyom.”

Végre egy ember, akinek vannak céljai.