BMW 1600 – rémálom a boltokban

2010.07.08. 13:35

„Nem valósítjuk meg a rémálmokat” – jelentette ki a BMW többször is, utalva a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején megjelenő soros hatos japán és olasz motorkerékpárokra. „Valóságos motorokat építünk” – tették hozzá, utalva ezzel békés viselkedésű bokszereikre.

Úgy tűnik, meggondolták magukat, vagy elfelejtkeztek a régi rossz álmokról: harminc évvel később nekiálltak, hogy az autós és motoros tapasztalatukat egyesítve elkészítsék a K1600 GT és GTL túrázót és annak soros hathengeres motorját.

Most sem az ésszerűség vezérli őket, hanem a luxuskategória vágyott trónja – a technikai részletekről még keveset tudunk.175 Nm-es nyomatékot ígérnek, amit az előredöntött motor ötezres fordulaton ad le. A csúcsteljesítmény 160 lóerő, több mint duplája annak, amit egykor valóságnak és realitásnak tartottak.

Az ősszel megjelenő modellek beetető kampánya már javában zajlik. Itt az első két videó, a bajorok cukrozzák a semmit. A két soros hatos ezerhatosból semmi sem látszik, csak szép tájakat mutatnak és néha vidám emberi arcokat. Bukósisak azokon sincs, olyan mintha a szélfútta momentumokat valamelyik kabriós reklámjukból vágták volna ki. Reméljük hamarosan valami konkrétum is előkerül, mert ez így kevés és kínos is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.