A kormány a dugót támogatja

2010.10.12. 14:08

Az uralkodó európai gyakorlat nem mérvadó Magyarországon: az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága a mai napon elutasította, hogy a 125-ös robogó- és motorkategóriát megnyissa a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők számára.

A beadvány Volner János Jobbikos politikus nevéhez köthető – ő a parlament gazdasági és informatikai bizottságához tartozó közlekedési és infrastrukturális albizottság tagja. Korábban elmondta, meggyőződése, hogy ezzel a lépéssel csökkenhetne a nagyvárosok zsúfoltsága, visszaesne a légszennyezés és parkolóhelyek szabadulnának fel.

Számos autóst visszatart a kétkerekű közlekedéstől és agglomerációs ingázástól, hogy az 50 köbcentiméteres, előírásszerű segédmotoros kerékpárokkal nem lehet felvenni a városi közlekedés tempóját. A képviselő augusztus harmadikán törvénymódosítást kezdeményezett, illetve határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé.

A gazdasági és informatikai bizottság Fideszes többsége a határozati javaslatot leszavazta, míg érdekes módon az MSZP a Jobbikkal tartott. A negatív döntés okaként a képviselő javaslatát ötletelésnek és balesetveszélyesnek minősítették – úgy tűnik, az európai gyakorlat a lényeges közlekedési kérdésekben nem mérvadó Magyarországon.

Volner János elmondta: Az áprilisban megalakult parlamentgazdasági és informatikai bizottságának közlekedési és infrastrukturális albizottságamégegyszer sem ült össze. A kormány hónapok óta nem foglalkozott érdemileg közlekedési kérdésekkel, a regisztrációs adó eltörlését szorgalmazóhatározati javaslatot szintén leszavazta.” A Jobbikos képviselő sajnálatának adott hangot: szerinte nem szakmai, hanem politikai okok miatt utasították el.

Amint azt korábban megírtuk, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete a rendkívül rossz 2009-es évhez képest harminc százalékos visszaesést vár, mindössze 5300 darab motorizált kétkerekű (robogó, nagymotor, ATV) eladásával számol.

A tavalyi 29-ről 36 százalékra nőtt a mindennapi közlekedésre alkalmas motorok eladása, ezek zöme nyolcadliteres. A bizottság mai döntése annak tükrében is meglepő, hogy az Európai Unióban 53 százalékos a kategória részesedése. A jó eredményben szerepet játszik a kis helyigény és az alacsony üzemeltetési költség ugyanúgy, mint az, hogy rengeteg országban lehet B kategóriás jogosítvánnyal 125-ösöket vezetni.

Úgy tűnik, idehaza minden marad a régiben, a forgalomban rengeteg, ötvenesnek álcázott nagyrobogó közlekedik továbbra is. Erre az érvényben levő impotens szabályozás ad lehetőséget: a regisztráció nélküli segédmotorok használata Európában példátlan. Az évek óta halogatott rendszámosítás miatt rendkívül magas a lopások száma – a rendőrség tehetetlen a robogótolvajokkal szemben.

Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének múlt heti tájékoztatóján elhangzott: szorgalmazzák, hogy „érett” B kategóriás jogosítvánnyal, gyakorlati oktatás után legyenek használhatóak a 125 köbcentis motorok. Portugáliát hozták fel példának, ahol a közelmúltban bevezették ezt a módszert. A 125-ös motorok forgalma megnégyszereződött, a robogóké meghatszorozódott.

Manninger Jenő, a közlekedési és infrastrukturális albizottság elnöke következőképpen indokolta a döntést: „A 125 köbcentiseket semmiképp nem lehet segédmotorossá nyilvánítani. Arról esetleg lehetne szó, hogy B kategóriás jogosítvánnyal vezethetnének 125-ös motorkerékpárt, de Európában csak kevés országban alkalmazzák ezt, a legtöbb országban nem. A motoros balesetek száma miatt nagyfokú óvatosságra van szükség. Jelenleg a gépjárművezetés oktatása nem tartalmaz motorvezetési ismereteket, így egy ilyen, relatíve nagyobb motor vezetése külön oktatás nélkül veszélyes. A jövőben a baleseti statisztikák alapján lehet eldönteni, megengedhető-e a B kategória kiterjesztése, de a trend a szakértők szerint nem ez.”

Lehessen 125-ös motort vezetni autós jogosítvánnyal?

A Totalcaron hónapok óta futó szavazás szerint rengetegen támogatnák a jelenlegi szabályok megváltoztatását – ők azok, akik szívesen hagynák ki napi közlekedésükből az autót. Cikkünk megjelenésekor 35662 olvasó mondott igent, 13310 pedig gyakorlati oktatás után engedélyezné a nyolcadliteresek használatát az autósoknak. 7070-en rossz ötletnek tartják, míg 2869 ember szerint a kétkerekűeknek nincs helye a városban. Amint látjuk, a szavazók elenyésző része tartja jónak az érvényben levő rendszert. Ők a dugót támogatják.