Talmácsi: már-már annyira jó, hogy sok

2010.11.09. 10:58

Ugyan csapata még nincsen, de a Bimota gyár jóvoltából Talmácsi Gábornak tegnap lehetősége nyílt kipróbálni a Moto2-es versenygépüket. Miután rászabták a kezelőszerveket, megkezdődött a körözés, de érezte, hogy az első futóművel problémák vannak, így visszament a boxba. A Bimota gyár szerelői villámgyorsan kicserélték a futóművet és folytatódott a motorozás.

49 kört teljesített a magyar versenyző, lehetősége nyílt, hogy összehasonlítsa az általa használt vázzal a Bimota viselkedését. A pilóták délután kettőig tudtak értékelhető köröket motorozni, mert utána akkora szél kerekedett, hogy csak kevesek, köztük Gábor ültek újra motorra. A teszt után közösen értékelték ki a tapasztaltakat, a gyár képviselői kifejezetten kíváncsiak voltak véleményére. A mérnökök nagyon sok adattal indultak útnak, Talmácsi pedig motorozott egy jót, igaz tét nélkül.

A Suter motor próbája tegnap elmaradt, mivel pont a legnagyobb munka idején érkeztek meg a csapat képviselői a Bimota boxába, hogy jelezzék, szeretettel várják Gábort. Versenyzőnk akkor érthető módon nem tudott menni, de a tesztet hamarosan pótolják.

Talmácsi a nap végén elmondta: „Egyáltalán nem rossz gép, bár elsőre kicsit zömöknek tűnik. Az FTR-hez képest drasztikusan más a hátsó kerék tapadása: már-már annyira jó, hogy sok. Kanyar közben teli gázzal tudtam menni, nem sodródtam ki, de ez a véglet sem tökéletes. Hosszabbítottunk a hátsó lengővillán, ami által ideális lett a hátsó viselkedése.

A Bimota sokkal stabilabb fékezéskor. Kellemes volt vezetni, meglepően kezes, ami egyáltalán nem hátrány, ha egy versenymotorról beszélünk. A Suter kipróbálása ugyan elmaradt, volt némi káosz és szervezetlenség a nap folyamán, de a tervek szerint a közeljövőben pótoljuk.”

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.