A Mercedes megveszi a Ducatit?

2010.11.21. 10:15

Mercedes-Benz-19111010219357201600x1060

Az AMG-Mercedes és a Ducati közti, a közelmúltban bejelentett megállapodás csak a kezdet, egy soklépcsős folyamat első állomása – állítják a belső források –, az együttműködés biztosan nem fog holmi közös marketingben, és a MotoGP csapat szponzorációjában kimerülni.

Konkrétumokról természetesen nem esik szó, a hivatalos kommüniké szerint az AMG és a Ducati egyelőre csupán „vizsgálja azokat a stratégiai lépéseket, amiket a közeljövőben együtt megvalósíthatnának”.

Ugyanakkor, bár nem erősítették meg, de vissza sem utasították annak a lehetőségét, hogy belátható időn belül kisszériában gyártott, magas színvonalú, nagyteljesítményű motorkerékpárokat dobjanak piacra. Ugyanolyan séma alapján készülhetne el a Ducati exkluzív, tuning modellcsaládja, mint ahogy az a Mercedesnél történik, mióta él az AMG.

Mercedes-Benz-19111010219343761600x1060

Egyes források arról beszélnek, hogy az AMG a közeljövőben akár fel is vásárolhatja a Ducatit. Egy, az olasz motorgyártónál dolgozó beosztott szerint ez egy várva-várt lépés lenne a részükről, hiszen így a jelenlegi források többszörösét költhetnék fejlesztésekre.

Mercedes-Benz-19111010219326261600x1060

Az autógyárak közül egyébként egyre többen akarnak betörni a kétkerekű piacra. A Mini, a Smart, a Renault és a Peugeot egyre nagyobb erőkkel dolgoznak azon, hogy megszólítsák azon fiatalokat, akik csak a harmincas-negyvenes éveikben válhatnak majd potenciális újautó vásárlóvá.