Rossi nem zsarolt

2010.11.26. 11:33

4

A Yamaha hivatalosan is tagadja, hogy Valentino Rossi megzsarolta volna őket. A hírek szerint a kilencszeres világbajnok kizárólag abban az esetben hosszabbította volna meg szerződését csapatával, ha csapattársát, Jorge Lorenzót kirúgják.

Hónapokig élt a pletyka, a nemzetközi motoros oldalak „Az ultimátumot” jelölték meg, mint Rossi átigazolásának fő okát. Lin Jarvis Yamaha-főnök azonban sajtóközleményben cáfolta a korábbi feltételezéseket, majd hozzátette: „Az lett volna a legnagyobb öröm, ha megtarthatjuk mind a két versenyzőnket.”

46vs99

„Valentinóval újabb két évet akartunk hosszabbítani, és azt szerettük volna, ha ő és Jorge együtt maradnak. Persze tudtuk, hogy ez nem lesz túl könnyű, hiszen az utóbbi három évben Lorenzo hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és két ilyen kaliberű versenyző nehezen marad meg egymás mellett. Azonban amikor Casey Stoner jövő évi átigazolása napvilágot látott, minden nagyon felkavarodott, és felgyorsultak az események. A két versenyzőnk még éhesebb lett a sikerre, és szerintem végül ez, tehát Stoner átigazolása volt a döntő momentum Rossi váltásában.”

3

A 2011-es szezonban Valentino Rossi a Ducati, Jorge Lorenzo a Yamaha, Casey Stoner a Honda gyári versenyzője lesz.