Kétszázzal ütköztek a motorosok

2010.11.29. 08:37

Néhány másodperccel azután, hogy győztesen haladt át a célvonalon, halálra gázolták a svájci Pascal Grosjeant a Sportsbike bajnokság pénteki futamán, Dubajban.

A szervezők tájékoztatása szerint a címvédő 39 éves versenyző célba érését követően lelassított, hogy ünnepeljen, de a harmadik helyen érkező Tony Jordan 200 km/órás sebességgel elütötte őt. Az óriási ütközés következtében mindkét sportoló lerepült motorjáról, és nagy erővel az aszfaltnak csapódott.

A baleset után Grosjeant és Jordant is kórházba szállították, ám előbbin már nem tudtak segíteni, utóbbi pedig azóta is kritikus állapotban van.
A Dubai Autodrome pályán ez már idén a második halálos baleset: áprilisban Christophe Hissette belga autóversenyző hunyt el, miután az időmérőedzésen autója kigyulladt.