Talmácsi nem köt szerződést

2011.01.13. 20:51

A Team Pedercini ma saját versenyzőjével, Roberto Rolfóval kezdte a munkát. Mire Talmácsi sorra került volna, a maláj monszun ismét közbeszólt, már nem tudott kigurulni a boxból.

Gábor elmondta: „Az eddigi három tesztnapból az időjárás miatt több volt a kényszerpihenő, mint a motorozás, amit nagyon sajnálok, hiszen senki sem így tervezte a dolgot.

Már biztos, hogy nem kötünk szerződést a Pedercini csapattal, ezért nem szeretném elvenni Robertótól a felkészülési lehetőséget, hiszen én csak vendég vagyok, holnap már nem ülök motorra. Versenyzőként pontosan tudom mennyire fontos ez az időszak a pilótának és a csapatnak egyaránt, ráadásul ezzel a motorral február végén már világbajnoki futamon indulnak.

Összegezve a történteket: élmény volt kipróbálni egy superbike motort. Köszönöm a csapatnak és a Kawasaki gyárnak ezt a lehetőséget, ami egyben feltöltődés is volt számomra."

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.