Las Vegasban rendezték az idei év első komolyabb motorkerékpár-árverését, ahol több mint 200 kétkerekűre licitálhattak a látogatók. Az eladott modellek közül hat darab leütési értéke haladta meg a 100000 dollárt, köztük egy rendkívül ritka, gyári felkészítésű 1939-es BMW R 51 RS versenymotoré, amely 130200 dollárért cserélt gazdát. A 72 éves versenygépből összesen három darab maradt fenn, amiből ez az egyetlen példány, amelyet teljesen eredeti állapotában, restaurálás nélkül őriztek meg.
A II. világháború előtti korszakban a német gyártók a nemzetközi autó- és motorversenyek gyakori résztvevői voltak. Amíg az 1930-as években az Auto Union és a Mercedes az autóversenyeken dominált, addig a motorversenyek legrangosabb díjait a bajorok versenymotorjai nyerték. A korszak egyik leghíresebb motorosa, a BMW-s Ernst Henne összesen öt sebességi világrekordot állított fel 1932 és 1937 között.
Az Európában elért sikerek fölkeltették az amerikaiak figyelmét is. 1939-ben, a BMW New York-i importőre, Emil Recke jó személyes kapcsolatai révén hozzájutott egy gyári felkészítésű, versenymotorrá alakított R 51-es modellhez, amelyből összesen tizenhét darab készült. A versenygép az Amerikai Motorkerékpár Szövetség C osztályú szabályai szerint nem rendelkezik turbófeltöltővel, de a váz és a felfüggesztés a TT motorokból származik.
Joe Thomas versenyzőt nevezték az 1940 és 1941 évi Daytona 200 versenyre. Thomas a legjobb kvalifikációs kört futotta a bajor motorral, azonban a bírók az időmérő berendezés meghibásodására hivatkozva törölték az idejét. Többekben azonban felmerült a gyanú, hogy Thomas-t Németországban készült motorja miatt hátráltatták. Amikor az USA 1941 végén belépett a világháborúba, Recke a motor eladása mellett döntött, amely így az Indianapolisban élő versenyzőhöz, Rody Rodenberg-hez került, akit sokan csak Harley-utálatáról ismertek. Rodenberg hosszú karrierje során versenyzett BMW-vel, Indian és Triumph modellekkel, de Harley-ra sosem ült.
Az R 51-es teljes versenyzői múltját ugyan még nem sikerült föltárni, az azonban biztos, hogy Rodenberg nyert vele egy Indianapolisban rendezett terepversenyt, valamint többször is teljesítette vele a Daytona 200-at 1947 és 1952 között, amiről fényképek is tanúskodnak. A versenyző közel 50 évig birtokolta a korához képest lenyűgöző állapotban lévő motort, ami 1993-ban a szintén indianapolisi lakos, Richard Moore tulajdonába került.
Maga a motorkerékpár nem lett restaurálva, és olyan eredeti állapotban maradt fenn, hogy kormányrúdján még megtalálhatóak a korai Daytona versenyek műszaki ellenőrzéseit igazoló szalagok is. Az R 51 esetében egyedülálló, hogy szinte teljesen sértetlen a hagyományos BMW fekete-fehér fényezése is, valamint olyan kiegészítők találhatóak rajta, mint az üléshosszabbítás és egy nagyméretű tankvédő, amelyeknek köszönhetően a versenyző szinte hason fekve tudta teljesíteni a régi Daytona részét képező hosszú floridai autópályaszakaszt.
A sárvédőn még megtalálható Rodenberg szponzorának, egy Indian kereskedésnek a matricája is. A kisméretű 7000 fordulat/percig skálázott fordulatszám-mérő a 97-es rajtszám mögött található, amely a különböző versenyek során láthatóan elhasználódott.
A most eladott BMW R 51 RS óriási történeti értéket képvisel, mivel egyike annak a három fennmaradt példánynak, de az egyetlen, amely teljesen restaurálatlan. A maradék két restaurált R 51 RS egyike a BMW Múzeumban, a másik pedig egy gyűjtő tulajdonában van. A BMW R 51 RS a bajor gyártó háború előtti versenysikereinek egyik legjelentősebb letéteményese volt.