Sebességi rekord Kunmadarason

2011.05.02. 11:06

A három hivatalos kategória egyikében új sebességi rekordot állított fel a kunmadarasi Dragbike Európa Bajnokság zárónapján egy dán versenyző, akinek időeredménye egy századmásodpercnyire megközelítette az eddigi Európa-csúcsot – közölte vasárnap este az esemény főszervezője.

Hadnagy József, a Magyar Motorsport Szövetség Dragbike Szakágának vezetője elmondta: Jasper Thiel, a ProStock kategória győztese a kontinensen még soha nem látott, óránként 300 kilométer feletti végsebességet ért el Kunmadaras egykori katonai repülőterének betonján. A fantasztikus eredmény ráadásul részben hazai sikerként is elkönyvelhető, hiszen a versenyző egy közös, dán-magyar csapat tagjaként vett részt a viadalon – tette hozzá a főszervező.

Az Eb másik két hivatalos kategóriája közül a SuperTwin TopFuel mezőny élén egy mindössze 23 esztendős norvég fiatalember: Jan Surla Hegre végzett, míg TopFuel kategóriában a brit Jan King száguldotta végig leggyorsabban a 400 méteres távot.

A meghívásos Európa Kupa küzdelmek Superstreet kategóriájának győztese az ugyancsak Nagy-Britanniából érkezett Dave Smith lett, a FunnyBike-kal rajthoz állók mezőnyben pedig a svéd Rikard Gustafsson utasított mindenkit maga mögé.

A kontinensviadallal párhuzamosan Magyar Bajnokság is zajlott péntektől vasárnapig Kunmadarason. Hadnagy József tájékoztatása szerint itt összesen 16 kategóriában hirdettek eredményt, melyek közül a legjelentősebbnek számító Competition-t Papp László nyerte.

Időeredmények itt.