Felzúgnak a motorok Csepelen?

2011.05.19. 10:42

Kétezer négyzetméteres motoros és kerékpáros triálpálya épül Csepelen, a volt RUGÉV-üzem helyére tervezett tízezer négyzetméter alapterületű első hazai kerékpárpláza, a Pedál Market szomszédságában – közölte a beruházó, Indotek Group.

A csepeli lesz az első, állandó használatra kialakított fedett akadálypálya és rendezvénycsarnok az országban. Jellinek Dániel vezérigazgató elmondta, hogy a 200 millió forintos beruházást részben uniós pénzből kívánják finanszírozni. Az építkezés a tervek szerint 2012-ben kezdődhet el.

A volt Csepel Művekben 220 ezer négyzetméteres területtel rendelkező társaság vezetője úgy vélte: a főváros XXI. kerületének jövője egy mielőbbi arculatváltás sikerétől függ. A volt nehézipari központban ugyanis véleménye szerint az országban hiánypótló szolgáltatásokat nyújtó, turistacsalogató városrészt is lehetne működtetni. „A célhoz igazított, egyelőre még kidolgozandó városstratégia és befektetőbarát politika megvalósításával, valamint természeti adottságai jobb kihasználásával Csepel két évtizeden belül Budapest egyik legfelkapottabb lakó- és pihenőövezetévé válhat.”