Kornél, a legyőzhetetlen

2011.05.24. 15:08

A tőle megszokott lenyűgöző motorozással szerezte meg az első helyet Németh Kornél, a Hell Racing Team versenyzője a nyársapáti bajnoki forduló mindkét futamán. A kitűnő formában és kondícióban lévő terepesünk Cegléd mellett is a hátát mutatta versenyzőtársainak: az első futamon ötven másodperccel, a másodikon másfél perccel volt gyorsabb a mezőnynél.

Kori a hazai bajnokság harmadik állomásán is a maximális pontot gyűjtötte be, ezzel növelve tovább előnyét a bajnokságban, ahol immár fölényesen vezeti az összetett ponttáblázatot. A tehetséges magyar motokrossz ikon már a kvalifikáción fergeteges tempót diktált, három és fél másodperccel volt jobb a második Szvoboda Bencénél.

Saját bevallása szerint nagyon élvezte a motorozást a vasárnapi futamon: „Az első rajtommal nem voltam igazán elégedett, mert nem jól ugrottam ki a startgéptől, de utána behoztam a hátrányomat. Amikor a többiek elvették a gázt a kanyarban, én a külső íven el tudtam fordulni. Az elején kicsit megnyomtam; miután jelentős előnyre tettem szert, a futam második felében már csak élveztem a motorozást, próbálgattam néhány hosszabb ugrást, egyszóval remekül éreztem magam.”

A második startot, sokkal jobbnak értékelte Kornél: „Bencével egyszerre ugrottunk ki, és talán 100 méteren keresztül előttem motorozott. Mivel én körönként három másodperccel jobb időt mentem már az elején, hamar átvettem tőle a vezetést, majd az előny öt-hat másodpercre nőtt körönként. Ekkor már biztos volt a pozícióm, innentől végig elől mentem. Még az is belefért, hogy a közben eleredt eső miatt picit visszavegyek a tempóból.” – értékelte a második futamot a kaposvári születésű MX-es.

„Annak ellenére, hogy az utóbbi időben tényleg nagyon sokat edzettem és motoroztam, azt gondolom, elég sokat javult a kondim, mégsem vagyok teljesen elégedett a robbanékonyságommal. Leginkább a kezdeti dinamikámon szeretnék még javítani, hogy az első két köröm is a lehető leggyorsabb legyen.” – tette hozzá Kornél.