Talmácsi Szlovákiában

2011.06.28. 16:08

A közelmúltban bővült az európai versenypályák palettája a Slovakiaringgel, mely Budapesttől mindössze 160 km-re van. A pálya számos rendezvénnyel, nyílt nappal várja az érdeklődőket és idén több, úgynevezett Honda-napot is beiktatott a programjai közé, melyre legutóbb Talmácsi Gábort is meghívták a szervezők.

A magyar versenyző örömmel fogadta az invitálást és két fiatal tanítványával – Bódis Ricsi, Tarjáni Ádám – és a MAMI iskolával közösen egy tartalmas és hasznos napot tudhatnak maguk mögött. Szinte megállás nélkül folyt a motorozás, aminek az önfeledt száguldáson túl sokkal inkább tesztelési és fejlesztési céljai voltak.

Talmácsi Honda CBR600-asával és a Moto2-es (Talmamoto) edzőmotorjával rótta a köröket és figyelemre méltóan gyors időket produkált. A nap folyamán megrendezésre került egy verseny is, melyen Talmácsi Gábor is elindult. A végeredmény nem okozott különösebb meglepetést, hiszen az indulók előre borítékolták a magyar világbajnok első helyét, amit senki sem bánt, sőt inkább megtiszteltetésnek vették, hogy Talmácsival együtt versenyezhettek. A futamot követően Gábor megosztotta tapasztalatait, észrevételeit a többi motorossal és szívesen segített tanácsaival mindenkinek, aki kérdéssel fordult hozzá.

A futam után elmondta: „A pálya igazán gyors. Az ívek nagyon furfangosak, éppen ezért alaposan meg kell ismerni ahhoz, hogy az ideális íveken tudjon motorozni és gyors köröket tudjon produkálni az ember – még nekem is van mit tanulnom. Nagyon jó érzés volt versenyezni és ritmusos, gyors köröket motorozni. A verseny után megosztottam személyes tapasztalataimat, hogy a pálya mely részén, mikre érdemes odafigyelni. Két tanítványom, Ricsi és Ádám is jól vették az akadályokat, de még van mit tanulniuk, hogy még gyorsabbak, még jobbak legyenek.”