Mindenkinek van keresztje, én is akarok egyet

2011.09.29. 12:49

Ki mondta, hogy a kétütemű motor csak öreg és unalmas lehet? Korábban már beszámoltunk a lengyel JJ2S megdöbbentő tervéről – a furcsa gép megosztotta olvasóinkat. A projektről azonban azóta sem hallottunk semmit, azt hittük, mint oly sok elvetemült tervet, ezt is elsodorta a bizonytalan kimenetelű gazdasági válság.

J. Jacek Synakiewicz, a szimpatikus mellényes úr azonban nem tágított: csendben folytatta a munkát, és amint a képeken is látszik, lassan elkészül a prototípussal. A sikeres végeredmény eléréséhez nagy lökést adott az állam, hisz csodálatos motorját kiutaztatják egy genfi kiállításra, ahol Lengyelország kortárs formatervezését mutatják be.

Az eredeti konstrukciót még repülőgépmodellekhez fejlesztette ki Synakiewicz – hogy magánszorgalomból kialakított egy X-elrendezésű, ötszázas négyhengerest, az már csak bónusz nekünk, motorosoknak.

A négy membránvezérelt, kétütemű hengert szokatlan mechanizmus köti össze. A két-két egymással szemben elhelyezett dugattyút mereven köti össze egy-egy rúd, és ezek középen egy-egy keresztirányú kulisszával csatlakoznak a főtengelyhez. A JJ2S 500 X4 így meglepően kevés vibrációval jár - ezért is építhetik össze mindenféle csillapítás nélkül a motorkerékpár vázával. Az ötlet nem teljesen új, régebben már kísérleteztek hasonló négyhengeresekkel, igaz, azokat elsősorban repülőgépekbe szánták.

A tervek szerint a teljesítmény 110 lóerő lesz 8000-es fordulaton. Az üzemanyagot Synerject befecskendező juttatja az 56,4 x 50 mm furat-löket arányú hengerekbe. A tenyérnyi térhálós csőváz gyönyörűen passzol a minimalista formatervhez – őszintén reméljük, hogy legalább egy példány elkészül J. Jacek Synakiewicz motorjából. Őrült zsenikre és szép tárgyakra mindig szükség van.