Böröczky Józseftől szerdán vesznek végső búcsút

2011.10.03. 12:15

Böröczky József humorista, motorsport-szakkommentátor hamvasztás utáni búcsúztatását október 5-én, szerdán 15 órakor tartják a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában - közölte a Mikroszkóp Színpad hétfőn MTI-vel.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett művész életének 64. évében, szeptember 17-én hosszú betegség után hunyt el. Böröczky József 1948. március 3-án született. 1976-tól a szórakoztató műfajban dolgozott. 1976-ban a Kamara Varietében kezdte pályáját, majd 1985-92 között a Vidám Színpad társulatában tevékenykedett. 1992-ben csatlakozott a Mikroszkóp Színpadhoz, ahol az elmúlt majd húsz esztendő alatt számos produkcióban közreműködött.

Gyakori vendég volt számos tévécsatorna szórakoztató műsorában. Volt egy másik szakmája is: mint a motorsport szerelmese és jó ismerője az Eurosport csatornán 10 évig sportkommentátorként is dolgozott.