Öreg motorral is gyorsak a rendőrök

2011.10.19. 11:22

Háromszáz bójából álló ügyességi pályán rendezték a 2011. év legjobb budapesti motoros rendőre versenyt. A Hungária Rendőregylet és a Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság közös eseményén harmincöt indulóból választották ki azokat, akik a leggyorsabban, illetve a legkevesebb hibával képesek végrehajtani a hétféle pályarajz feladatait. A rendőrök tulajdonképpen ugyanazt csinálták, mint napi munkájuk során, hiszen az Alapítvány a Balesetmentes Közlekedésért Dunakeszin található pályáján az szerezte a legtöbb pontot, aki a legkevesebb akadályt döntötte le, akár a mesterséges lejtőn is hibátlanul írta le a nyolcasokat, nagy tempónál sem okozott gondot neki a szlalom, illetve elengedett gázmarkolat mellett is meg tudott tenni néhány kört.

A verseny érdekessége, hogy a feladatok végrehajtásához egy 15 éves BMW K75-öt, vagyis a legrégebbi, még szolgálatban lévő rendőrmotor-típust használhattak a résztvevők, de aki ismeri ezeket az alacsony súlypontú, játszi könnyedséggel irányítható gépeket, az tudja, hogy a régi motor nem nehezítette, inkább könnyítette a résztvevők dolgát.

A rendőrmotorosok egyszer próbálkozhattak a feladat végrehajtásával, az első tíz helyezett javítási lehetőséget kapott, végül a három legjobb, Jordán Attila, Téglási József, illetve Soós Krisztián léphetett dobogóra. A legjobbak jutalma az elismerő címen kívül egy-egy tíz napos BMW tesztelési lehetőség, melyet a márka magyarországi importőre ajánlott fel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.