Győrfi Alen Ducatit tesztelt

2011.11.08. 16:00

Már több mint egy hónapja véget ért Portimaóban a Superbike világbajnokság, aminek Superstock 1000-es betétkupájában versenyzett Győrfi Alen. Október végén az olasz BWG Racing jóvoltából egy Kawasakit próbáltatott ki Mugello-ban a 22 éves motoros, míg az elmúlt hétvégén az SK Energy Team adott lehetőséget egy Ducatival való gyakorlásra. A tesztek eredményesen zárultak, hisz az olasz gárda után a szlovák csapat is ajánlatot tett a 2012-es szezonra Alennek. Sajnos az időjárás – akárcsak Mugellóban – most sem fogadta a kegyeibe, mindössze egy órát tudott motorozni a Slovakia Ring aszfaltján.

„Nagyon vártam a lehetőséget, ugyanis a Ducati teljesen más motor, mint amilyenen én versenyzek. Nagyobb hely van rajta, már a váz is 10-15 centivel keskenyebb, mint a Hondámé. Azonban hiába állítottuk be a motort, az időjárás megint rosszra fordult, mindössze kilenc fokot mutatott a hőmérő higanyszála, így 17 kört tudtam megtenni a pályán. Ráadásul a pálya fenntartói autósokat is felengedtek az aszfaltra a teszt időpontjában, ezért egy óra után befejeztük” – közölte Győrfi Alen.

Ennyi idő alatt sem vallott szégyent, ugyanis 2.16-os körideje nem nevezhető rossz eredménynek, mivel a szlovák csapat Ducatival menő versenyzője a legoptimálisabb körülmények között 2:09-es körökre volt képes ugyanezzel az ezres versenygéppel. „Fantasztikus ez a motor, a blokkja nagyon erős, hatezres fordulattól szinte a maximális nyomatékot képes leadni. Noha ennyi idő alatt nem lehet összeszokni a Ducatival, azt mindenképpen érzékeltem, hogy az elektronikája is kifejezetten jól működik” – foglalta össze tapasztalatait.