Fotózz Vespát, és nyerj

2012.05.25. 10:55

Tavaszi fotópályázatot hirdetett a Facebook-on a Vespa Klub Magyarország. A szervezők olyan fényképeket várnak, melyeken az ország egy-egy szép szeglete, épülete, esetleg egy hungarikum (imádjuk ezt a szót) és egy Vespa robogó látható. A képeket utólag legfeljebb vágni és élesíteni lehet, illetve a színkorrekció megengedett. Photoshop artisták tehát ne kattintsanak.

A pályaműveket az info@vespaklub.hu címre lehet leadni. A képeket rövidesen kirakják a Klub profiljába. A leadott lájkok száma nem döntő a végeredmény szempontjából, de számít, írják a szervezők.

Aki részt venne a fotópályázat véghajrájában, azonnal ragadjon gépet, vagy túrjon ki egyet a korábban készített vespás fotói közül, és küldje el a klubnak. Hátha a későn érkező lesz a szerencsés, aki megnyeri a Tutto Moto által felajánlott 30 ezer forint értékű díjat, a szervizt vagy ajándék csomagot.

Jóllehet a fotópályázat utolsó napja éppen a mai, és az eredményhirdetés a klub éves találkozóján, Verőcén lesz június 2-án, tegnap beszéltünk telefonon az elnökkel, aki azt mondta, érdemes még küldeni a képeket. Tehát hajrá, fotózzanak Vespát. Akár sajátot, akár másét.