Végre egy józan motor

2012.09.07. 09:10

Hivatalosan is bemutatták a Kawasaki új, középhaladóknak szánt motorkerékpárját, a NInja 300-at. Elődje, a Ninja 250R nagy múltra tekint vissza a cég palettáján, hiszen alapjaiban közelít a korábbi ZZ-R sorozat legkisebb tagjához. Akinek a felsoroltak semmit nem mondanak, annak kedvéért elárjuljuk, hogy csöppet sem bonyolult technikáról van szó. 

Ezekben a gépekben soros, kéthengeres motorblokk van, hengerenként négy széleppel és két vezérműtengellyel, illetve az utóbbi években elektronikus befecskendezővel. A Kawasaki Ninja 300 teljesítménye a karburátoros múltat idézi, hiszen utóljára akkor érték el ezek a gépek a 40 lóerőt. Most 39-et kap a felhasználó, vagyis ez a típus már nem a korlátozott motorjogosítványhoz passzol, hanem a jövő évtől minden európai uniós országban bevezetett A2 kategóriához.

Mire elég ennyi motorerő? Az autópályás használatra mindenképpen, a kis Ninjával lendületesen túrázhatunk akár utassal is és mivel a gyár nagyon buszke rá leírom, az új idomok sokkal jobban védenek a menetszél ellen, mint a 250R-en, így a gyors elfáradástól sem kell majd tartanunk.

Örömmel látjuk, hogy egyre több motorgyártó gondol azokra a vásárlókra, akik soha, de soha nem akarnak úgynevezett vérbeli motorsok lenni, inkább csak motorozók, vagyis hobbisták, akiknek kellemes kikapcsolódáshoz, hétköznapi közlekedéshez és nem mindenki legyőzéséhez kell a motorkerékpár. Előbbiekre tökéletesen alkalmasnak tűnik az új, mindössze 172 kilogramm teletankolt tömegű kis Kawasaki, mely ABS-szel is csak 174 kilót nyom.