Nem vall a rendőrgázoló hummeres

2012.10.12. 19:27

Megtagadta a vallomástételt az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőr törzszászlóst csütörtök délután Apátfalván; a hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított férfit a kórházban előzetes letartóztatásba helyezték - közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő péntek délutáni sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A szóvivő tájékoztatása szerint a gyanúsítottat - akit a történtek során négy lövés ért - a nap folyamán átszállítják a tököli rabkórházba. Fazekas Géza elmondta: az ügyészség megkapta a férfi büntetett előéletéről szóló dokumentumokat a társhatóságoktól, ezek szerint már 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

A szóvivő közölte: az osztrák férfi amellett, hogy megtagadta a vallomástételt, a gyanúsítás ellen is panasszal élt. Vele szemben hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének gyanúját közölték, ami 10-től 20 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható.

A Szegedi Városi Bíróság pénteken harminc napra rendelte el az osztrák férfi letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Szegedi Törvényszék elnökhelyettese az MTI-vel. A bíróság döntésének indoklása szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt okkal lehet tartani a férfi szökésétől, elrejtőzésétől, valamint attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, vagy megfélemlítésével meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást - mondta a szóvivő.

Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés ellen a gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés érdekében fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem jogerős.

A mindkét karján erősen tetovált férfit a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján kérdezték ki az ügyészek és az előzetes letartóztatásáról döntő bíró. A kórtermet egyenruhájukon gyászszalagot viselő rendőrök őrizték.

A férfit péntek délután átszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe. Az őszes hajú, izmos férfi, amikor a rendőrök és mentősök elszállították a klinikáról, lepedőjével igyekezett eltakarni arcát a kamerák és fényképezőgépek elől - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.