Verhetetlen marad a Zero?

2013.05.26. 18:09

A Belgiumban fekvő Zolder versenypályán rendezték az idei Clean Week 2020-at, melynek célja, hogy az elnevezésben is szereplő 2020-as esztendőig minden évben teret adjon a jövőbe mutató technológiáknak – így többek közt elektromos járműveket is díjaznak. 2013-ban az év elektromos motorkerékpárja a Zero S lett.

Az amerikai márka – amely már a hadsereggel is együttműködik - sorozatban harmadszor gyűjtötte be az elismerést, megelőzve többek közt a Brammót, a Vectrixet, a Nimotót, a Peugeot-t, vagy éppen a Novecót. A győztes modellt, a Zero S-t 54 lóerős villanymotor hajtja, az előző évihez képest teljesítménye tehát közel duplájára nőtt. Végsebessége 150 km/h körüli, de óvatosabban hajtva akár 220 kilométert is meg tud tenni egy töltéssel. Másik fontos fejlesztés a hozzá tartozó gyorstöltő rendszer, a CHAdeMO, mellyel a gyártó szerint egy óra alatt is feltölthető a motor akkumulátora.

A Clean Week 2020 során több kategóriában díjazták az elektromos robogókat is: a 25 km/h-s sebességre képes gépek közt a Govecs GO!S1.4, a 45 km/h alatti kategóriában a Peugeot e-Vivacity, míg a 45 km/h felettieknél a Vectrix VX-1 végzett az élen.