Oldalkocsiból színházat? Igen!

2013.06.04. 12:04

Az 1970-es években vette meg oldalkocsis Panther motorkerékpárját Marcel Steiner. Barátai sokat gúnyolták az oldalkocsi mérete miatt – egyszer az is elhangzott, hogy amilyen nagy, akár színházat is építhetne belőle. Steiner komolyan vette a viccet, és megépítette a világ legkisebb színházát.

A férfi aztán harminc évig járta a világot előadásaival, és övé volt az egyetlen színház, amely minden darabot telt ház előtt játszott – ezt persze nem volt túl nehéz elérni, ugyanis csupán két nézőt tudott befogadni az oldalkocsi, színészből pedig egyszerre csak egy fért el a színpadon. Az oldalkocsis színház Skóciában, az Edinburgh-i Fesztiválon porrá is égett, azonban gazdája egyetlen nap alatt újjáépítette.

Steiner halála után kissé feledésbe is merült a világ legkisebb színháza, a közelmúltban azonban a Grand Theatre of Lemmings társulata úgy döntött, hogy feltámasztja: alapként egy Royal Enfieldet választottak, és a King Kong előadásával járják majd Nagy-Britannia útjait.

Íme, egy kis ízelítő az 1980-as évekből: