Amerikai sportgép indiai pénzből?

2013.07.28. 08:41

A Harley-Davidson 2009-ben, a válság miatt felszámolta a Buellt, ám a kis amerikai márka vezetője nem hagyta annyiban, és új vállalatot alapított – így jött létre az Erik Buell Racing (EBR). A kemény munka ellenére fejlődésük nem lehetett akadálytalan: komoly pénzhiánnyal küzdöttek.

Kapóra jött tehát az indiai Hero támogatása, akik először az AMA bajnokságban versenyző csapatot kezdték pénzelni, majd további milliókat pumpáltak az EBR-be. Idén nyáron aztán megtörtént a nagy összeborulás is: a Hero 49,2 százalékos részesedést vásárolt az Erik Buell Racingnél. Most, alig egy hónnappal később az EBR ki is szivárogtatott egy fotót készülő motorjainak egyikéről.

Az első érkező az 1190RX lehet, mely az 1190RS versenygép utcai változata: kényelmesebb, kétszemélyes ülés, tükrök, világítás és rendszámtartó biztosan kerül a motorra, a további átalakításokról azonban még nem sokat tudni. Persze a műszaki adatokat sem tárták még a nyilvánosság elé, de sejthető, hogy a versenymotor 1190 köbcentis, folyadékhűtéses V2-es blokkját faragják az utcai kivitelbe is – ez az RS-ben közel 180 lovas teljesítményre és 130 Nm körüli nyomatékra képes.

Azt még nem tudni, hogy mikor mutathatják be az RX-et, illetve hogy mikor és mennyiért kezdik majd forgalmazni, az azonban biztosnak tűnik, hogy hamarosan két további modell követheti: az SX egy csupasz gép lehet, míg az AX-et a sport-túra kategóriába szánják.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.