Rossi nem megy a Suzukihoz

2013.08.01. 13:34

A Suzuki már júniusban bejelentette, hogy csapatuk igen jól halad a teszteléssel, így 2015-ben, három év kihagyás után vissza is térnek a MotoGP-be. Az eddigiekben a gyár tesztpilótája, Nobuatsu Aoki, valamint a francia Randy de Puniet próbálhatta ki a japánok versenygépét.

Fotó: 2wheeltuesday.com
Fotó: 2wheeltuesday.com

Az sem kizárt, hogy a teszteken jól teljesítő de Puniet-t versenyzőként is szerződteti majd a csapat, de amíg hivatalos döntés nincs, természetesen számos találgatás látott napvilágot. Egyes források Valentino Rossi leigazolásának lehetőségét is felvetették, hiszen a Suzukit irányító Davide Brivio a Yamahánál már dolgozott együtt a kilencszeres világbajnokkal, kapcsolatuk baráti.

Rossi a német Speedweeknek adott interjúban cáfolta ezeket a híreszteléseket, mondván nagyon jól érzi magát a Yamahánál. Az olasz pilóta beismerte, hibázott, amikor a Ducatihoz igazolt. Elhamarkodottan jelentette ki 2010-ben, hogy amennyiben a Yamaha a következő évre is megtartja Jorge Lorenzót, ő csapatot vált. Lorenzo szerződését hamarosan meghosszabbították, Rossi pedig tartotta a szavát.

Fotó: motorcyclenews.com
Fotó: motorcyclenews.com

Utólag ő maga is beismerte, hogy a Yamaha jó döntést hozott, hogy Lorenzóval elkezdte már a jövőt is építeni, a Ducati pedig érdekes tapasztalat volt, hiszen az olasz versenyzőknek sokat jelent, hogy olasz motoron versenyezhetnek a MotoGP-ben. Még egyszer azonban nem követne el hasonló hibát: amíg a dobogóért harcolhat a Yamahával, nem hagyja el a csapatot.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.