Íme, az első indiai Buell

2013.10.18. 13:54

Már hónapok óta vártuk az Erik Buell Racing nagy visszatérését. Kiszivárgott fotón már láthattuk az első olyan utcai gépüket, mely az indiai Heróval való összeborulás után készült, a bemutatót azonban még halogatták. Végül talán kissé átgondolatlanul választottak időpontot, ugyanis a nagy leleplezés napján az egész világ a BMW NineT világpremierjére figyelt.

Az EBR 1190RX egyébként az RS jelzésű versenymotoron alapul - abban szintén a Hero pénze fekszik. Az utcai gép V2-ese 10600-as fordulaton adja le 188 lóerős csúcsteljesítményét, míg 138 netonméteres nyomatéka 8200-nál jelentkezik. A 190 kilogrammos tömeg pedig azt jelenti, hogy a teljesítmény-súly arány közel 1:1-es lett. A meggyőző teljesítmény mellett alacsony károsanyag-kibocsátást, és vegyes használatban 7 liter körüli fogyasztást ígérnek. Ez azt jelenti, hogy a 17 literes tankkal 240 kilométer körüli hatótávot kapunk.

Az első villa és a hátsó rugóstag egyaránt a Showától származik, a tizenhét hüvelykes kerekeket pedig gyárilag Pirelli gumikkal szerelik: elöl 120/70-es, hátul 190/55-ös Diablo Rosso Corsa abroncs kapott helyet. A fékeken szintén nem spóroltak: elöl 386 milliméteres tárcsa kapott helyet, nyolcdugattyús nyereggel, míg a hátsó, kétdugattyús nyereghez 220 milliméteres tárcsát párosítottak.

Az RX formaterve is igen jól sikerült, nemcsak teljesítménye, hanem megjelenése miatt is komolyan kell tehát számolni az EBR újdonságával. A kis szériában gyártott sportmotor 18 995 dolláros (4 millió forintos) árcédulát kapott az Egyesült Államokban, a színválasztékot pedig a Racing Red vörös, a Strike Yellow sárga, illetve a Galactic Black fekete alkotja.