Mit tartogat még a Honda?

2013.11.20. 11:15

A november eleji milánói motorszalonon a Honda nem tétlenkedett, egy egész sor új, vagy éppen felfrissített modellt állított ki standján. A Yamahához hasonlóan azonban nem lepleztek le mindent egyszerre, a hónap második felére is hagytak egy-két újdonságot.

Felfrissítették az idén bemutatott CB1100-at, melynek lég- és olajhűtéses blokkjához az eddig használt ötsebességes helyett hatgangos váltót kapcsoltak. Ez a hatodik fokozat overdrive-jellegű, kedvezőbb, öt és fél liter körüli fogyasztást tesz lehetővé. A sornégyes blokk tulajdonságai nem változtak, továbbra is 90 lóerős, csúcsnyomatéka 93 newtonméter. Emellett kissé megemelték az első fényszóró pozícióját, és átdolgozták a műszereket is: a sebességfokozat visszajelzése mellett az üzemanyag-fogyasztás adatait is leolvashatjuk.

A CB1100-ban alkalmazott 1140 köbcentis blokkot építették az EX-változatba is, amely változatlan teljesítmény mellett kicsivel kisebb, 91 Nm-es nyomaték leadására képes. Kapott ugyanakkor egy nagyobb benzintankot: 14,6 helyett 17,5 literest. A két CB110-verzió futóműve megegyezik, elöl 41 milliméteres villával, hátul két rugóstaggal szerelték mindkettőt.

Míg tavaly a Gold Wing F6B-t újították meg a japánok, most egy újabb Gold Wing-modellel bővül a kínálat. A GL1800-ason alapuló F6C-t a Milánóban bemutatott CTX1300 és az F6B közé pozícionálják. Az 1,8-as, hathengeres bokszermotort megtartották - igaz, teljesítménye 115 lóerőre csökkent, 167 Nm-es nyomatéka viszont nem változott. A hatalmas géphez meglehetősen nagy, 23,2 literes tankot terveztek. Bár a fogyasztásról még nem adtak ki gyári adatokat, ez minden bizonnyal hosszabb utakra is kiváló lehet, ha az erősebb GL1800 hétliteres étvágyából indulunk ki.

A motor súlyán faragtak, a GL1800-hoz képest mintegy hatvan kilogrammal lett könnyebb az új modell, mely 341 kilót nyom. A biztonságos, könnyedebb kezelhetőség érdekében a súlyelosztás közel 50-50 százalékos, míg az ülésmagasság csupán 734 milliméter. Az első futóműnél 45 milliméteres teleszkópvillát, hátul pedig Pro Link központi rugózást és egykarú lengőkart alkalmaztak. A megállásról elöl két darab 310 milliméteres tárcsa és a hozzájuk tartozó, négydugattyús féknyergek, hátul pedig egy 316 mm-es tárcsa és háromdugattyús nyereg gondoskodik - a blokkolásgátló alapfelszereltség.

Bár az újdonságok pontos árait még nem ismerjük, arra számíthatunk, hogy a CB1100-asok az idei modellek 3-3,2 millió forintos áránál kicsivel drágábbak lesznek, míg az F6C a 6,5 millióért kapható F6B alatt helyezkedik majd el az árskálán.