A kompresszor lehet a jövő?

2013.11.25. 10:19

Még javában zajlik Japánban a Tokyo Motor Show, melyet december 1-jéig lehet látogatni. Bár elsősorban az autókról szól a rendezvény, azért a helyi motorgyártók is tartogattak még újdonságokat - így a Yamaha itt állította ki először az R25 sportmotor prototípusát, a Suzuki pedig turbós és elektromos gépekkel is készült.

A szintén japán Kawasaki is érdekes bejelentéssel érkezett Tokióba: kompresszoros négyhengerest gyártanak. Ez a megoldás persze nem teljesen ismeretlen már a motorok világában sem, korábban Ducatiból, Horexből, valamint Bimotából is láthattunk hasonlót. A Kawasaki most úgy döntött, nemcsak a blokkot, a feltöltőt is maga fejleszti.

Bár a részleteket még titkolják, a hírek szerint egyliteres, soros blokkról lehet majd szó, mely a ZZR 1400 (egyes országokban ZX-14R) 1441 köbcentisét válthatja. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi modell 200 lóerő körüli teljesítménye kisebb lökettérfogat mellett is megmaradna. Persze egyelőre nem tudhatjuk biztosan, hogy más modellek is megkapják-e a kompresszort - így akár a GTR -, ahogyan azt sem hozták nyilvánosságra, mikorra várhatjuk az új motorblokk megjelenését.