Teherrobogó, a futárok álma?

2013.11.27. 08:16

Az amerikai Lit Motors nevét már megismerhettük, amikor teljesen zárt utasterű, kabinszerű motorkerékpárral álltak elő. Ráadásul nem is a hagyományos üzemanyagok használata mellett döntöttek: C1 névre keresztelt elektromos gépükkel valószínűleg csak egy szűk közönséget tudtak megcélozni.

Most egy újabb furcsaságot készítettek: a Kubót kifejezetten teherszállításra tervezték. A vezető üléspozíciója egészen hátra került, a kormány alatt pedig rakteret alakítottak ki. Motorossal együtt összesen közel 140 kilogrammot bír el, így akár kisebb rakományokkal dolgozó futárok számára is ideális lehet. Az állítható magasságú ülés alá került egy zárható tároló is.

Elsősorban persze városi használatra alkalmas, mindössze négy lóerős villanymotor hajtja. A gyártó szerint akár 70 km/h körüli végsebességre is képes, óvatosabban hajtva pedig akár 80 kilométert is elmegy egy töltéssel. A műszeregység a sebesség és a megtett kilométerek mellett természetesen az akkumulátor töltöttségét is jelzi.

A Lit Motors a Kickstarteren kezdett gyűjteni a projekthez. A december 20-i zárásig 300 ezer dolláros (90 millió forintos) célt tűztek ki maguk elé, melyből már 104 felajánló segítségével 33 ezer már össze is jött. Ha sikerrel járnak, januárban el is kezdik toborozni a munkatársakat, márciusban pedig már a prototípusokat tesztelnék. A sorozatgyártás áprilisban indulhat, nyárra pedig a heti tíz példányt is átléphetik.