2013.12.18. 08:58

A Polaris a közelmúltban tört be a világ második legnagyobb motorkerékpár-piacára, Indiába. A Victory márka forgalmazásával indítottak, ám hamarosan újabb vásárlórétegeket is megcéloznak - méghozzá az Indiannel.

A hivatalos bejelentés szerint január 22-én kezdi meg működését az Indian Motorcycles India, mely a teljes modellpalettát elérhetővé teszi az országban. Így többek közt a Chief Classic, a Chief Vintage és a Chieftain is készre szerelt állapotban érkezik az országba. Ez azt jelenti, hogy jóval magasabb vámokat kell fizetniük, mintha helyben szerelnék össze az egyes részegységeket.

Ezzel a lépéssel az is egyértelművé válik, hogy az Indian teljesen más irányba indul a dél-ázsiai piacon, mint a Harley-Davidson: míg a Harley minél több vásárlót próbál elérni a kisebb köbcentis modellekkel, addig az Indian a tehetősebb réteget próbálja magához csábítani. Az Egyesült Államokban egyébként 18999 dollárért (4,1 millió forint) kínálják a Chief Classicot, Indiában akár 32 ezer dollárnyi (7 millió forint) rúpiát is elkérhetnek majd érte.