2014.03.02. 11:42

Már csupán három hetet kell várni a MotoGP 2014-es szezonjának rajtjára. A március 23-i kezdés előtt végre a végleges versenynaptárat és a nevezési listát is megismerhettük – mindkettő tartogat érdekességeket.

Az élmezőny versenyzői közül a tavaly még a Tech3 Yamaha színeiben versenyző Cal Crutchlow Ducatira váltott, helyét Pol Espargaro vette át. A Ducatitól pedig Nicky Hayden távozott, aki a Drive M7 Aspar Hondáján húzhatja majd a gázt. Ami viszont még érdekesebbnek mondható, hogy a gyári csapatokat tömörítő Factory kategóriában nem találunk Ducatit. Ennek az az oka, hogy az olaszok hosszas mérlegelés után célravezetőbbnek látták, hogy az Open kategóriában induljanak el. Ennek ellenére persze továbbra is ott áll a csapat mögött a bolognai gyár.

Így viszont kissé más szabályok vonatkoznak a Ducatira, mint a gyári Yamaha és Honda istállókra. Factory kategóriában ugyanis a csapatok saját motorvezérlő szoftvert használhatnak, azonban a teljes szezon ideje alatt öt motorblokkal kell gazdálkodniuk. Emellett az üzemanyag-felhasználásukat is korlátozták, méghozzá húsz literben. Ezzel szemben az Open kategóriában egységes, Magneti Marelli motorvezérlőket alkalmaznak, az idény során összesen tizenkét blokkot használhatnak el, és mintegy négy literrel több benzin áll majd rendelkezésükre versenyenként. Az Open kategória legnagyobb előnye mégis az, hogy a Factoryval szemben itt nem fagyasztják be a motort érintő évközi fejlesztéseket.

A 2014-es MotoGP mezőny, rajtszám szerint növekvő sorrendben:

4 Andrea Dovizioso Ducati Ducati Open
5 Colin Edwards NGM Forward Racing Forward Yamaha Open
6 Stefan Bradl LCR Honda Honda Factory
7 Hiroshi Aoyama DRIVE M7 Aspar Honda Open
8 Hector Barbera Avintia Racing Avintia Open
9 Danilo Petrucci Ioda Racing Project ART Open
17 Karel Abraham Cardion AB Motoracing Honda Open
19 Alvaro Bautista GO&FUN Honda Gresini Honda Factory
23 Broc Parkes Paul Bird Motorsport PBM Open
26 Dani Pedrosa Repsol Honda Honda Factory
29 Andrea Iannone Pramac Racing Ducati Open
35 Cal Crutchlow Ducati Ducati Open
38 Bradley Smith Monster Yamaha Tech3 Yamaha Factory
41 Aleix Espargaro NGM Forward Racing Forward Yamaha Open
44 Pol Espargaro Monster Yamaha Tech3 Yamaha Factory
45 Scott Redding GO&FUN Honda Gresini Honda Open
46 Valentino Rossi Yamaha Yamaha Factory
63 Mike Di Meglio Avintia Racing Avintia Open
68 Yonny Hernandez Energy T.I. Pramac Racing Ducati Open
69 Nicky Hayden DRIVE M7 Aspar Honda Open
70 Michael Laverty Paul Bird Motorsport PBM Open
93 Marc Marquez Repsol Honda Honda Factory
99 Jorge Lorenzo Yamaha Yamaha Factory

Ami a versenynaptárt illeti, az előzetes információk szerint kikerült belőle az egyesült államokbeli Laguna Seca, ahol az utóbbi években csak a királykategória számára rendeztek versenyeket. A korábbi tervezetek szerint két dél-amerikai aszfaltcsíkkal bővült volna a MotoGP-pályák sora, a spanyolországi Jerez szerepe pedig kérdéses volt. A két latin-amerikai futam közül végül a brazil kimaradt az idei naptárból, új belépőként Argentínát köszönthetik a MotoGP-rajongók. Végül tizennyolc helyszín fért be az idei évre, az első állomás a katari éjszakai verseny lesz.

A hivatalos, 2014-es versenynaptár:

Március 23. Katari Nagydíj (Doha/Losail) – éjszakai
Április 13. Amerikai Nagydíj (Austin)
Április 27. Argentin Nagydíj (Termas de Rio Hondo)
Május 4. Spanyol Nagydíj (Jerez de la Frontera)
Május 18. Francia Nagydíj (Le Mans)
Június 1. Olasz Nagydíj (Mugello)
Június 15. Katalán Nagydíj (Barcelona)
Június 28. Holland Nagydíj (Assen) – szombati
Július 13. Német Nagydíj (Sachsenring)
Augusztus 10. Indianapolisi Nagydíj (Indianapolis)
Augusztus 17. Cseh Nagydíj (Brno)
Augusztus 31. Brit Nagydíj (Silverstone)
Szeptember 14. San Marinó-i Nagydíj (Misano)
Szeptember 28. Aragóniai Nagydíj (Alcaniz)
Október 12. Japán Nagydíj (Motegi)
Október 19. Ausztrál Nagydíj (Philip Island)
Október 26. Maláj Nagydíj (Szepang)
November 9. Valenciai Nagídíj (Ricardo Tormo)