2014.03.21. 11:31

Újabb mérföldkőhöz érkezett a BMW motorgyártó részlege: legördült a gyártósorról az ötszázezredik bokszermotoros GS. A bajorok éppen tavaly ünnepelhették a BMW Motorrad fennállásának kilencvenedik évfordulóját, most pedig a több mint harminc évvel ezelőtt útjára indított, ma pedig már a legnépszerűbbnek számító modellsorozat adott okot az örömre.

A GS elnevezés egyébként a német Gelände und Strasse, vagyis terep és utca szavakból ered. Először 1980-ban mutattak be ilyen típusjelzéssel ellátott motorkerékpárt. Ez az R 80 G/S volt, melynek megszületésében a magyar származású Peres Lászlónak is elévülhetetlen érdemei vannak. A motorpiac befogadta ezt a koncepciót, és az első GS-t újabb és újabb modellek követték. Az évek során ez lett a bajor gyártó egyik legkedveltebb terméke. A vásárlók különösen az R 1200 GS-t kedvelik, mely sokak szerint a túraendurók királya.

A BMW 1969-re teljesen átköltöztette a motorgyártást Münchenből Berlinbe, így most a félmilliomodik GS is a német fővárosban készült el. Az ünnepi példány egy R 1200 GS lett, melyre koszorú is került. Az ötszázezredik bokszer-GS mellől természetesen Stephan Schaller, a BMW Motorrad elnöke, valamint Marc Sielemann, a berlini gyár igazgatója sem hiányozhatott.

Ahogy Schaller fogalmazott, az R 80 G/S-sel új kategóriát teremtettek, ez a kategória pedig ma is szinte egyet jelent a GS sorozattal. A túraenduróknál szerzett tapasztalatokat a márka más modelljeibe is sikerrel ültetik át. Sielemann kiemelte, hogy számukra megtiszteltetés, hogy a GS sikertörténetét tovább építhetik. Az ötszázezres mérföldkő szerinte kiválóan mutatja, hogy ezek a modellek mennyire fontos szerepet töltenek be a BMW modellpalettáján.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.