Ne félj a sötétségtől!

2014.05.08. 10:05

A Yamaha olyan ügyesen csigázta a kíváncsiságot hamarosan érkező, negyedliteres sportgépe, az R25 körül, hogy ezzel közben ügyesen el is terelték a figyelmet egy másik, készülőben lévő motorról. Most azonban mégis utóbbit mutatták be: az MT-sorozatot bővítik - lefelé.

Az 1700 köbcentiméteres MT-01, 660 köbcentis MT-03, a hétszázas MT-07, valamint a 850-es MT-09 után ugyanis most egy nyolcadliteres géppel rukkoltak elő. Ez az első 125-ös Yamaha a streetfighterek között. Vonásait természetesen az MT-széria többi tagjától örökölte, a tervezéskor pedig a japánok egyik célja éppen az volt, hogy a legkisebb MT is minél jobban hasonlítson nagyobb társaira. Az alapokon ugyanakkor az R125-ös sportmotorral osztozik.

Ahhoz a modellhez képest azonban változott többek közt a tank, az ülés, valamint a lábtartók elhelyezésén is módosítottak, így teljesen más üléspozíciót alakítottak ki. Az ülésmagasság picivel alacsonyabb, 820 milliméteres, a kormány azonban kicsivel magasabb lett.

Az MT-125 négyütemű egyhengeresét is ismerhetjük már az R125-ösből. Ennek 15 lóereje és 12,4 newtonméteres nyomatéka 138 kilogrammos menetkész tömeget mozgat. Előre 41 milliméteres fejre állított villa került, míg hátul állítható rugó-előfeszítésű monoshock rugóstag kapott helyet. A megállásról elöl 292, hátul 230 milliméteres tárcsafék gondoskodik.

Az MT-125 háromféle színben, kékben, illetve matt pirosban és matt szürkében lesz majd elérhető. Júliustól kerül a kereskedésekbe, ára még nem ismert.