2014.07.15. 10:35

Együttműködési megállapodást kötött egymással az elektromos motorkerékpárokat gyártó Brammo és a Team Industries. Utóbbi vállalat többek közt elektromos hajtásláncok, CVT-váltók, valamint összkerékhajtás-rendszerek készítésével foglalkozik. Közös munkájuk elsősorban villanyhajtások tervezésére terjed majd ki.

A Team Industries ezzel egyben befektetővé is válik az amerikai motorgyártónál. A Brammo alapító-vezérigazgatója, Craig Bramscher szerint sokat profitálhatnak ebből az együttműködésből, új partnerüknek ugyanis jelentős tapasztalatai vannak ezen a területen. David Ricke, a Team Industries elnöke pedig úgy véli, a közösen fejlesztett hajtásláncokat nemcsak a Brammo használhatja majd fel, de számos más gyártó beszállítójává is válhatnak.

Érdekes kapocs a két fél között az elsősorban quadokról, hómobilokról és jet skikről ismert Polaris-szal való kapcsolat. A Team Industries korábban kuplungokat és váltókat tervezett a milwaukee-i központú gyártónak, néhány évvel ezelőtt pedig a Polaris vásárolta be magát a Brammóba.

A tervek szerint az együttműködés már a 2016-os modellévben éreztetné hatását. Ez pedig azt jelenti, hogy akár már jövőre bemutathatnak olyan gépeket, amelyek a közös munka eredményeit vonultatják fel.